A független tájékoztatásról nemigen híres egyetlen hazai magyar napilapunk a minap érdekes közvélemény-kutatási eredményekről számolt be. Az írásból kiderül, hogy a MOST-HÍD vegyes párt a Focus és a Publicus Slovensko ügynökségtől rendelt egy felmérést, melynek lényege, hogy április végén, május elején 741 fős tiszta magyar mintán felmérték a pártpreferenciákat.

focushid1.jpg

                                              Kép: Bumm.sk

Ha nem hozták volna nyilvánosságra, hogy ki a megrendelő, és ki fizette a közvélemény-kutatást, az eredmények alapján biztosan mindenki kitalálta volna. Vajon mi vezérli a vegyes pártot, hogy a mediális propaganda, a manipuláció eddig is jól bevált eszközeihez nyúljon. Tény és való, hogy az eddig mindenhol és mindenkor az „együttműködés pártja" jelzővel kérkedő csapat ezen a téren az utóbbi időben kudarcot kudarcra halmoz. A népi platformon belüli együttműködés sem a parlamenti ellenzéki politika keretén belül, sem a megyei választások, de még csak a közös köztársasági elnökjelölt-állítás kapcsán sem hozta meg a hozzá fűzött reményeket. A párt a vasúti helységnévtáblákról szóló törvényjavaslatával árnyékra mozdult, szinte semmilyen magyar közösségnek sem nyerte el a tetszését. Eleve halva született javaslat. Ami viszont a hidasok számára a legfájóbb jelenleg, hogy az utóbbi hónapokban a közvélemény-kutatások eredményei alapján veszítettek népszerűségükből.

A valóságot nem tükröző adatok

Mondhatnánk úgy is, hogy zötyög a szekér, s itt volt az ideje, hogy egy kis manipulációval, megrendelt preferenciákkal beetessék a népet. S hogy miért éppen a Focussal? Mert ennél az ügynökségnél volt a Híd számára a legnagyobb preferencia deficit.

Ha megvizsgáljuk tavaly szeptember óta a Híd Focus által mért eredményeit, akkor bizony azt tapasztaljuk, hogy az összes ügynökség közül folyamatosan ők mérik a leggyengébb eredményeket Bugáréknak. 8 mérés közül 7 alkalommal az eredmény 5,1 és 6,1 százalék között volt. Tehát érthető, hogy éppen a Focussal, a Publicus Slovensko együttműködésével kellett, sokkal tetszetősebb és imponálóbb számokat kreálni. Sosem kételkedtem abban, hogy a hidasok preferenciái magasabbak, mint az MKP preferenciái. Ma is úgy látom, ez a realitás. Azt azonban a magyar választópolgárokat megtévesztendő manipulációnak tartom, hogy a biztos magyar pártválasztók között a Híd és MKP közti arány 55%: 30%. Ez gyakorlatilag azt jelentené, hogy a MOST-HÍD majdnem kétszer, pontosabban 1,83-szor népszerűbb, mint az MKP. Az utóbbi közvélemény-kutatások eredményeiből, főleg azonban a Focus méréseiből egyértelműen nem ez következik.

Irreális eredmények

Ha lenne valós alapja a két párt közti 55:30 aránynak, akkor a Focus által az MKP-nak mért utóbbi eredmények átlagosítása nyomán 4,2 %-os adatból kiindulva, azt a két párt közti népszerűségi aránnyal, azaz 1,83-mal szorozva, a HÍD 7,7%-os eredményt kéne, hogy elérjen. A kettőt összeadva ez ugye 11,9%, ami irreális, hisz a magyarság legújabb országos aránya 8,5 %. Még valótlanabb az eredmény, ha a vegyes párt táborához hozzáadjuk a kb.10-15% szlovák választót is. Ha csak 10%-kal számolunk, akkor is a fenti algoritmus szerint a Híd támogatottságának a Focusnál folyamatosan 8,5% körül kéne lenni. A valóság ettől kb. 2,5-3%-kal elmarad.

A szakemberek bármennyire is a nagy számok matematikájára hivatkoznak, ekkora eltérés a Focus mérései között nem lehetséges. Az MKP is készített méréseket, ott is csak magyar nemzetiségű minta alapján. Az eredmény szoros, de reális. Nincs jelentős eltérés a két párt szavazó bázisának nagysága között. Csupán 5 %-kal marad el az MKP a konkurens párttól. A magyarok 33,8 százaléka az MKP-t, 38,9 százaléka a Hidat választaná. Ha a folyamatos országos mérésekből leszámítom a Híd táborába tartozó 10-15 százaléknyi szlovák szavazót, akkor ez az eredmény, az 5%-os különbség sokkal közelebb van a valósághoz, mint a Focus mérése.

Közelednek a megyei önkormányzati választások, a kampány már javában tart. S hogy vannak pártok, melyek nem válogatnak az eszközökben, módszerekben, félrevezetve, manipulálva a választókat, az látható a hidasok által rendelt és finanszírozott Focus felmérésen is. Pedig valószínű, hogy ők is ismerik a lassan közhellyé vált klasszikus mondást: „nem a közvélemény-kutatásokat, hanem a választást kell megnyerni"!

Szigeti László, az MKP OT elnöke

Szerző: László Szigeti  2013.06.03. 17:25 Szólj hozzá!

Címkék: felmérés közvélemény-kutatás MKP Most-Híd Focus Publicus Slovensko

A bejegyzés trackback címe:

https://szigetilaszlo.blog.hu/api/trackback/id/tr855342242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása